Isten hozta honlapunkon!

 

Gróf Esterházy János börtön- és fogolynaplója

III. Esterházy János börtönjegyzetei

  1. A SZENT KERESZTÚT

(Bejegyzések a ,,Prohászka Ottokár: „Szent keresztút” című hitbuzgalmi könyvecske borítólapján. A könyvet a Gulagról való hazatérése után, pozsonyi kórházi kezelése során kapta húgától Máriától):

Velem együtt kiszállították Csáky Mihályt, dr.Jabloniczky János, dr. Neumann Tibor, dr. Párkány Lajos, Lászlóffy Ferenc, Virsik Károly, Szüllő Sándor, Böjtös József, Birnbaum Frigyest és Teszár Bélát. Lászlóffy 1946. II. 20-án meghalt Moszkvában, Jabloniczky János 1946 májusban halt meg Moszkvában. 

(Belső jobb borítólapon)

Esterházy János Pozsony ker. bíróság fogháza 1949. V. 12. 348 cella

1945

  1. 6.Oroszok lefognak
  2. 18. Oroszok kiengednek
  3. 20. Csehszlovákok lefogtak (jelentkeztem)

(Rendőrség 20. cella)

  1. 2. Átvisznek a kerületi bíróságra
  2. 22. Vissza a rendőrségre Lulu meglátogatott!!
  3. 27. Oroszok a fogházból elvittek! Hajkin alezredes.

Kempelen Farkas utca pincéjébe zártak (vasútigazgatóság)

VII. 29. Vagonba raknak és elszállítanak Moszkvába

VIII. 9. Elhagyjuk a magyar határt Lökösházánál

VIII.15! Átléptük a szovjet határt Jasynál[1]

VIII. 20! Moszkvába értünk – Lubjankai fogház.

  1. jún.24. Közlik az ítéletet: 10 év kényszermunka

VII.19. Elszállítottak Moszkvából

VII. 27. Megérkezem Északon Knaz Pogotra[2]

VIII.15. Átszállítanak Rakpassra[3], ott maradtam

  1. 1948. III.7-ig, amikor is elszállítottak Sangradok Protokra[4]mint tüdőbajost –
  2. II. 15. Elszállítottak Sangradokról haza. Kirov – Gorkov (Nizsni Novgorod), Charkov, Kiev, Lwów – Ungváron át
  3. 1949. IV. 20-án Cierna pri Cope[5]léptem át a CS/ehszlovák/ határt és estére Kassán voltam.
  4. 21-én délután autón Kassáról Pozsonyba szállítanak
  5. 22-én hajnalban Pozsony rendőrigazgatóság, 16. szám cella.Megtudom, hogy in contumaciam halálra ítéltek. Furcsa érzés, de egyáltalán nem izgat.

IV.26. Átvisznek a ker. bíróság fogházába (72. cella)

  1. 2. Franek meglátogat!!
  2. 4. Ügyvéd közli, hogy az én angyali Mariskám kijárta a köztársasági elnöknél, hogy halálos ítéletemet eltörölte életfogytiglanra. No majd meglátjuk!
  3. 21. A pozsonyi vörös + kórházba szállítanak.
  4. 23. Egyetemes gyónást végeztem és szt. áldozáshoz járultam. Utoljára 1945. III. 31-én, nagyszombat napján a jezsuitáknál.

V.24. Több mint 4 év után első ízben voltam szt. misén. Áldoztam.

  1. V. 24. Mariska eljött hozzám – végtelen boldogság.
  2. 26. Megkezdtem a sztreptomicin kúrát.
  3. 22. Vissza a börtönbe (ker. bíróság) Streptomicin kúra félbeszakítva!

VIII. 5. Újból megkezdtem a strept. kúrát a fogházban

VIII. 22. Megkezdtem a Anycilin[6] kúrát - Naponta 40 tabletta (6 napig bevenni és utána 6 napig pihenni.)

  1. 16. Befejeztem a strept/omicin/ kúrát. Összesen 80 grammot vettem magamba -.
  2. 2. Mariska látogatása! I.
  3. 5. Újból kezdtem a Streptomicint (Római küldemény).

X.13. Befejeztem a streptomicint (9 gr).

  1. 22. Befejeztem az Aminacyl kúrát – Összesen 1250 tablettát szedtem.
  2. 1. Szt. gyónás, szt. áldozás és szt. mise (Alice születésnapja).

(Hátsó borítón)

  1. VII.1 (Első péntek) reggel 4 órakor négy+
  2. X. 18. (kedd) reggel 6 órakor egy+[7]
  3. Bejegyések a Slovensky ľudový kalendár 1951 c. kiadványba

(Külön lapon) 1951- 13 csomag 

 1952 – 14 csomag

Esterházy János 

7832 ……….1951. ??-től – 1953 ??-ig

1952 Napok átszámozva 

1953 Napok átszámozva

1951

  1. I. 1-vel 1449 kor.Pénzem van.
  2. I. 6. Hubik és Szabó a nyitrai kórházba lettek elszállítva
  3. I. 7. Írtam az én jó Mariskámnak
  4. I. 8. Westergreen 38/54
  5. I. 11. Az én angyali Mariskám látogatása
  6. I. 21 (+)
  7. I. 26. Oplustil (?) anyósa meghalt
  8. I. 27. Levél az én angyali Mariskámtól – Szegény … a pozsonyi Sumbal klinikán van – Úgy látszik, szívbaja van.
  9. I. 31. Polacsek Sanci ma hat hónapi betegszabadságra ment –

Szt. Péter, Szt. Ágnes, Szt. Pál, Szalézi Szt. Ferenc, Szt. Don Bosco, Kis Szt. Terézke

  1. II. 5. Tóth Jánost Aháról ma hazaengedték
  2. II. 6. Dr. Mandzsuk főorvos tüdőspecialista megvizsgált röntgen útján
  3. II. 8. Ma helyezték üzembe a központi fűtést a kórházban
  4. II. 11. Írtam az én angyali Mariskámnak
  5. II.12. 1096,90 Kc
  6. II. 13. Mandzsuk főorvos Nyitráról ma alaposan megvizsgált. Jobb és bal oldalon kaverna és úgy látszik, a gyomrot is megtámadta a kór
  7. II. 15. Az én angyali Mariskám látogatása
  8. II. 15. Ma két éve indultam haza Oroszországból
  9. II. 17. A poverenictvo engedélyezte, hogy a tüdőbajosok havonta két 3 kg-os csomagot kapjanak. Szegény jó Mariskámnak egy újabb gond!
  10. II. 19. Babic 6 hónapi betegszabadságot kapott
  11. II. 19. T.E.-t ma délben elvitték!!
  12. II. 20. Westergreen 60/89
  13. II. 21. Hubik 5 hónapi betegszabadságot kapott
  14. II. 22-től erős láz (38- 38.9), 27-től vérzem…Fekszem. Igen gyenge vagyok.
  15. II. 26. Calcium + C-vitamin injectiók

Janilak okraj II. 16-17 ....II 20.

Szt. Ignác püspök. Szt Ágota, Szt Jakab (?) +Pál, Szt Mátyás, 

  1. III. 3. Csomag. Úgy hiszem, Polacektől. - Mégis az én angyali Mariskámtól (A csomagban nem lehetett levél.Átszúrták a kalácsot is.)
  2. III. 6. Mandzsuk röntgenezett
  3. III. 8. Szabó visszajött a nyitrai kórházból
  4. III. 16. Csomag Barnától
  5. III. 18. Írtam az angyali Mariskának
  6. III. 22. Egész nap havazik
  7. III. 23. Havazik
  8. III. 25. Szentmise az iskolában
  9. III. 27. Az én angyali jó Mariskám látogatása – Vele jöttek Péter és Klima – Végtelen boldogság és örömmel láttam ennyi idő utána a gyerekeket … Klíma csinos – Péter nagyon szép és nemes vonású ifjú.Már kezd a bajusza nőni. Csomag.

Szt.Kázmér, Aquinói Szt. Tamás, Szt Matild, Szt. József, Szt Benedek, Szt Gábor Arkangyal, Kapisztrán Szt. János.

  1. IV. 9. Westergreen 58/89

 (nincsenek személyes érzések. Ugyanúgy mint Mariskánál. Száraz szöveg...a tényekkel. Panasz nélkül.)

  1. IV. 10.Mandzsuk röntgenezett.
  2. IV. 13. Csomag.
  3. IV. 20. Ma hat éve ülök és két éve, hogy visszajöttem Oroszországból.
  4. IV. 22. Írtam az én angyali Mariskámnak –
  5. IV. 26. Csomag az én angyali Mariskámtól –
  6. IV. 28. Délután az első zivatar.

Magyar társaim nevei, kikkel együtt voltam Oroszországban: 

Antalffy Árpád ezr. …….Békéscsaba.

Dr. Majoros József ügyvéd Kolozsvár, Szováta.

Orbók Feri Bpest Gergely utca 62 vagy 67

Hetényi Jóska (Heidecher) Celldömölk.

Nemes Pista Keszthely Festetics utca

Munkácsy Gyula Kerekhegy u.p. Técső

Sárközy Gyula (hadnagy?) Bpest.

Zichy Jenő utca, Gizike ……..

Leiner Lajcsi Keszthely

Láb Lajcsi Keszthely +

Német (apja fűszeres), Keszthely

Dr. Kiss István , Tiszafüred

Horváth Bandi Szombathely, 

nyomdász volt Lingmernél (?), Kámonban lakott

Szt. Ferenc. Nagy Szt. Leó pápa, Szt György, Szt. Fidél, Szt. Márk, Szienai Szt. 

Katalin.

  1. V. 3. Az én angyali jó Mariskám látogatása. 21-én bérmálják Klimát.
  2. V. 7. Az én jó Lulkóm születésnapja.
  3. V. 10. Csomag az én angyali jó Mariskámtól.
  4. V. 24. Csomag én angyali Mariskámtól. Füstölt hús sajnos megromlott.
  5. V. 25. Megtiltották, hogy újságot kapjak.
  6. V. 27. Írtam az én angyali Mariskámnak.

Magyar társaim nevei, kikkel együtt voltam Oroszországban 

Hotvárh Bandi, Jutas

Schwarz Izsák - Imre, Eperjes, Losonc

Tóth Béla testnevelő szds Bpes

Prónay Pali ezr. A….. férje, 15 évre ítélve Moszkvában. Láttam 1946. VI. 24-én. Erős szívbaja volt. Butirkaja (?) fogház

Szt. Fülöp, Szt. Jakab, Szt. Monika, Szt. János ev., Szt. Szaniszló , Szt. Fülöp

  1. VI. 2. Levél az én angyali jó Mariskámtól – Ma húsz éve ment férjhez.

Ily férjhez ment!

  1. VI. 4. Mandzsuk főorvos röntgenezett – Gyula bácsi halálévfordulója
  2. VI. 7. Az én angyali jó Mariskám látogatása.
  3. VI. 9. Csomag az én angyali Mariskámtól.
  4. VI. 11. Dr. Horváth főorvos Pöstyénből megvizsgálta a torkomat.
  5. VI. 14. Westergreen pontatlan ?/85.
  6. VI. 23. Csomag az én angyali Mariskámtól.
  7. VI. 28. Benuska hazament!

Szt. Barnabás, Szt. Antal, Szt. Alajos, Ker. Szt. János, Szt. Vilmos(?), Szt. Péter és Pál 

  1. VII. 1. Írtam az én angyali jó Mariskámnak.
  2. VII. 3. Mandzsuk főorvos röntgenezett. 1.5000.000 egység Penicillint írt elő
  3. VII. 4. Westergreen 80/100. Megkezdtem a Penicillin injectiókat.Reggel és este 150.000 egység. Összesen 1.500.000 egység.
  4. VII. 6. Csomag az én angyali jó Mariskámtól.
  5. VII. 9. Körper Novákiba ment.
  6. VII. 12. Westergreen 65/65
  7. VII. 12. Havonta csak egy 3 kg-os csomagot engedélyeznek. Szalonna, zsír, hús Tilos.
  8. VII. 14. Az én angyali Mariskám látogatása. Jánoska Új Zélandba megy – A jó Isten vezérelje az útját.
  9. VII. 22. Július 9-ki állag szerint 330 kcs pénzem van.
  10. II. 25. Ma már nem nyitották ki a kápolnát -
  11. VII. 29. Ma délután 2 órakor van hat éve, hogy Pozsonyból elszállítottak Moszkvába.Az is vasárnapra esett.
  12. VII. 5. Befejeztem a Pass kúrát (1500 dragé)

Szt. Cirill és Metód, Szt. Mária Magdolna, Sz. Jakab ap. Szt. Anna, Loyolai Szt. Ignác

52810 …..

  1. VIII. 3. Hubik Ferenc szenci polgármester meghalt-
  2. VIII. 5. Irtam az én angyali jó Mariskámnak.

Westergreen 40/65 VIII.6.

  1. VIII. 7. Két hónapra betiltották a kedvezményeimet (levélírás, látogatás, csomag)
  2. VIII. 7. Áttettek az osztályra.I. oszt. 28., számú szoba.
  3. VIII. 11. Csomag az én angyali Mariskámtól.
  4. VIII. 18. Margit néni halálévfordulója.I. neve napja.
  5. VIII. 20. Pista halálévfordulója.
  6. VIII. 21. Papa megbetegedésének évfordulója.

Szt. Ágoston, Szt. Lőrinc, Szt. Joachim, Szt. István király

  1. IX. 2. Papa halálévfordulója
  2. IX. 11. Péter születésnapja
  3. IX. 29. Westergreen 39/75

 

Szt. Mihály arkangyal, Szt. Jeromos, Szt. István király 

  1. X. 11. Az én angyali jó Mariskám látogatása. Kedveseim jól vannak hál’Istennek.

Csomag.

  1. X. 14.- írtam az én angyali jó Mariskámnak

Kis Szt. Terézke, Szt. Ferenc, Szt. Hedvig, Szt. Mária –Margit, Szt. Rafael 

  1. XI. 1. Az én kis Alicekám születésnapja
  2. XI. 11. Szabó dr. Röntgenezett.
  3. XI. 15. Az én angyali jó Mariskám látogatása. Az enyéimről hál’Istennek jó híreim vannak. Szegény Maryszka néni meghalt.
  4. XI. 17. Írtam az angyali jó Mariskámnak

Szt, Károly (…..) Szt. Mártton (Tours püspöke), Szt. Sztanislav (Kostka), Szt. Erzsébet, Szt. Cecilia

December: 1260.20 Kc.

  1. XII. 19. Átkerültem az új Samovazbába (magánzárka).

1951.XII. 20. Az én angyali jó Mariskám látogatása. Vele volt Piotr, Klima és Jadwiga – Rém helyesek és kedvesek. Csomagot hoztak.

1951.XII. 22. Levél az én angyali jó Mariskámtól és az én jó kis Alicekámtól.

1951.XII. 24. Új törzsszámot kaptam 9211

Dec. 1260,20 Kc

Szt. Bibiana, Szent. Xaver Ferenc, Szt. Miklós, Szt. Tamás ap., Szt. István vértanú, Szt. evang. 

1952

  1. I. 16-án visszakerültem az I. osztályra az 55-ös, 17-én 58-as szobába.
  2. I. 24. Kórházba kerültem Westergreen 45/85
  3. II. 4. Ma csodálatos ünnep volt. 2 levél: az én jóságos Maminkómtól és Lulkómtól és 1 az én angyali Mariskámtól és 1 a jó kis Klimától – Kálmán bácsi és felesége meghaltak.(Újlaki ismerősük)
  4. II.7. Írtam Mariskának.
  5. II. 12- 1096.90 Kc.
  6. II. 21-2. Westergreen 40/69
  7. II.25 erős lázam van és nagyon gyenge vagyok.
  8. III. 1. 1952. II. 25-től erős lázam van és nagyon gyenge vagyok.
  9. III. 8. Csomag az én angyali Mariskámtól.

Westergreen 58/89 III.17-ig.

  1. III. 21. Megkezdtem a ,,Pass” kúrát
  2. III. 22. Egész nap havazik.
  3. III. 29. Egész éjjel havazott.
  4. VI. 1-én 625 kc. pénzem van.
  5. IV. 2. Éjjel és nappal havazott.
  6. IV. 11. Csomag az én angyali Mariskámtól.
  7. IV. 15. Április 1-én 399 korona pénzem van.
  8. IV. 17. Első zivatar délután.
  9. IV. 17. Westergreen 90/103. Elvették a misszálémat.
  10. IV. 20. Ma hét éve ülök és három éve, hogy visszatértem Oroszországból.
  11. IV. 21. Megkezdtem a ,,Pass” kúrát.
  12. IV. 24. Röntgen.
  13. IV. 25. írtam Mariskámnak.
  14. V. 15. Csomag az én angyali Mariskámtól
  15. V. 17. Westerg 45/90
  16. V. 20. Egy hete oly hideg van, hogy ma befűtöttek!
  17. V. 21-én ismét fűtöttek.
  18. V. 21. Kisebb tüdővérzés egész nap
  19. V. 24. Csomag az én angyali jó Mariskámtól (húsvéti)
  20. VI. 2. Röntgen. Mariska házassági évfordulója.
  21. VI. 10. Csomag az én angyali jó Mariskámtól.
  22. VI. 21. Mariska születésnapja
  23. VI. 26. Két levél az én angyali Mariskámtól (IV.4. és V.12-ről)
  24. VI. 26. Westergreen 93/110
  25. VII. 10. Csomag az én angyali jó Mariskámtól.
  26. VII. 31. Röntgen.
  27. VIII. 2-án új törzsszámot kaptam: 630
  28. VIII. 14. Csomag az én angyali jó Marskámtól.
  29. VIII. 21. Levél az én angyali jó Mariskámtól (VII. 10-ről).
  30. IX.18. Levél az én angyali jó Mariskámtól VIII.29-ről.
  31. IX. 18. Elkezdtem a második Pass kúrát és calcium injeciókat.
  32. IX. 24. Csomag az én angyali jó Mariskámtól – Ma 8 éve, hogy megjött-
  33. IX. 28. Írtam az én angyali jó Mariskámnak.
  34. X. 22. Csomag az én angyali jó Mariskámtól.

1952 . XI. 8. Írtam az én angyali jó Mariskámnak

  1. XI. 8. Tüdőgyulladásom van. Rosszul és nyomorultan érzem magam.
  2. XI. 15. Rendkívüli csomag az én angyali jó Mariskámtól. Tüdőgyulladásból kimásztam, de nagyon gyenge vagyok.
  3. XI. 27. Levél az én angyali jó Mariskámtól. XI. 13-ról.

Szegény Emil X. 22. meghalt.

  1. XII. 10. Írtam az angyali jó Mariskámnak.
  2. XII. 10-én 52 kg-ot nyomok.
  3. XII. 11-én befejeztem a II-ik Pass kúrát.
  4. XII. 17. Csomag az én angyali jó Marsikámtól.
  5. XII. 24. Csomag az én angyali jó Marsikámtól.

1953.

  1. I. 2. Kis Terézke 80 éves születésnapja (+) első péntek
  2. I. 2. Westergreen 90/113
  3. I. 4-én angyali Mariskám látogatása Etuskával. Több mint egy éve nem volt látogatásom. Olyan boldog voltam, hogy alig tudtam beszélni a meghatottságtól. Hál’Isten enyéim jól vannak.
  4. I. 6. Komandera (?) Rudolf reggel 6.30 +
  5. I. 12. 129 k… pénzem van
  6. I. 12. Röntgen. Súlyom 50 kg
  7. I. 15. Erős láz, borzasztó köhögés, alig állok a lábamon.
  8. I. 30. Csomag az én angyali jó kis Mariskámtól

Új oldal

(nyomtatott betűkkel: Vďaka Vám drahý súdruh Stalin!)

 

[1] Helyesen: Iaşi

[2] Orosz kiejtés szerint helyesen: Knyazs-Pogoszt (ma: Jemva) A leírás alapján Esterházy János a Komi Köztársaság területén található Északi Vasúti (vasútépítő) gyűjtőtáborban, illetve az annak körzetében lévő kisebb táborok egyikében raboskodott. E táborrendszer központja a Komi Köztársaság fővárosától, Sziktivkártól l60 kilométerre észak-keletre található, Knyazs-Pogosztban volt, ami egykoron a GULAG egyik legnagyobb elosztó pontjának számított. Területén 20 tábor létezett, amelyekben több mint egymillió személy fordult meg. Maga a központi tábor 1938-50 között működött, befogadóképessége 84.900 fő volt (1941 elején). 1945 elején 12 ezer, 1947-ben (Esterházy ideérkezte után) 27 ezer, 1949-ben pedig már 29 ezer elítéltet őriztek itt. A rabok fő feladata elsősorban a vasútépítéssel összefüggő munkák végzése volt.

[3] Esterházy hosszabb itteni tartózkodási helye a Rakpaszi láger, a mai knyazspogoszti járáshoz tartozik, s annak a vasútvonalnak az irányában fekszik (Mikuny-Knyazs-Pogoszt-Rakpasz) melyet az elítéltek építettek tovább a Pecsora, illetve az északi bányavidékek, a hírhedt Vorkuta irányába. A Gulag egyik legkegyetlenebb itteni helyszínein ugyancsak milliós nagyságrendben dolgoztatták, s pusztították el az itt raboskodó elítélteket. Rakpasz településen máig működik egy olyan büntetés-végrehajtási munkatábor, ahol zömében tbc-ben szenvedő elítéltek töltik büntetésüket.

[4] Orosz kiejtés szerint helyesen: „Szangorodok Protoka”. A „szangorodok” szó jelentése „kórházvároska”. A fogva tartás és az őrzés körülményei itt a háború kezdetével (1941) jelentősen megszigorodtak. A munkaidőt napi 12, sőt helyenként 16 órára emelték fel. A betegségek-járványok, és a nehéz élet- s munkakörülmények következtében itt elpusztult rabok száma, mindmáig ismeretlen. A kórháztáborok nem annyira a gyógyítás, mint inkább az elhunytak gyűjtőhelyéül szolgáltak. A holttestek tömegeit a lágert körülvevő mocsarakban süllyesztették el.

[5] Helyesen: ukrán oldalon: Csap (Csop), szlovák oldalon pedig Ágcsernyő (Čierna nad Tisou).

[6] Helyesen: Aminacyl

[7] A + jelek börtöntársai elhalálozását jelentik.