Isten hozta honlapunkon!

 

Szűrő
  • Isten szolgája Esterházy János életének mártíriumai és lelki öröksége a képek nyelvén


    A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség és a VIA MARIAE Polgári Társulás szervezésében szentmisét mutattak be Isten szolgája gróf Esterházy János boldoggá avatásáért január 18-án, majd  a CSEMADOK székházában került sor Dávid Zsuzsanna A mi jelünk a kereszt című tárlatának megnyitójára.

    A pozsonyi zarándoklat szentmisével kezdődött a ferences templomban.

    Forrás: felvidek.ma

    Fotó: pozsonyi magyar katolikusok

    A cikk folytatásáért KATTINTSON IDE.

  • „Arany a sártengerben” - beszélgetés Pásztor Bertalannal, aki 90 évesen írt drámát Esterházy Jánosról

    Pásztor Bertalan 1931-ben született Kisrozvágyon. 1956 óta él Dunaújvárosban. A város gimnáziumában magyar nyelvet és irodalmat oktatott, nyugállományba vonulásáig, 1995-ig. Tanárként az irodalmi művek esztétikai értékeit keresve, ezeket nemcsak diákjai, hanem a tágabb olvasóközönség számára is közvetítette. Szakpedagógiai, műelemző és irodalomkritikai cikkei, könyvei jelentek meg. Számos szakmai és művészeti díj tulajdonosa. 92 évesen is aktívan alkotó életet él.

    Mikor találkozott először Esterházy János nevével?

    Évekkel ezelőtt egy róla szóló rádióműsorban figyeltem fel arra a vele kapcsolatos információra, hogy „ő volt az egyetlen, aki a szlovák parlamentben nem szavazta meg a zsidók deportálásának törvényét”. Mivel jól ismerem a náci német hatalmi gépezet embertelenségét, rendkívüli módon felkeltette az érdeklődésemet, hogy ki volt ez az ember, aki egyedül szembe mert menni az árral, a birodalmi akarattal, s mindezt az emberségre és a hitére hivatkozva merte megtenni. Ettől kezdve nem hagyott nyugodni a személye, és elolvastam minden írást, ami a városi könyvtárban található. Elsőként a róla szóló életrajzi monográfia akadt a kezembe. Már ebben felfigyeltem arra, hogy ennek az embernek az egész élete tulajdonképpen egy nagy drámai folyamat. Megdöbbentett, milyen nagy érték menne veszendőbe, ha erről a rendkívüli

    ...
  • Az óév búcsúztatása és az új esztendő köszöntése Isten szolgája Esterházy Jánossal

    A mirovi börtönben elhunyt gróf Esterházy János hamvait halála után csak hat évtizeddel helyezhették örök nyugalomra. A 2017-es esemény óta már számos szlovákiai és magyarországi településen idézték fel alakját és imádkoztak boldoggá avatásáért. Örvendetes tény, hogy Isten szolgája, Esterházy János földi maradványait befogadó alsóbodoki sírjánál egyre több nemzet fiai róják le kegyeletüket és alkotnak közösséget a boldoggá avatásáért folytatott imádságban.

    Hasonlóképp történt ez az elmúlt esztendőben is, melynek utolsó hónapjában, Szent Miklós napján, hálát adva a 2023-as év kegyelmeiért az év utolsó szerdai (fogadalmi) szentmiséjét Vladimír Paulíny atya, Esterházy János szülőhelyének, Nyitraújlaknak a plébánosa celebrálta a zarándokközpontban összegyűlt szlovák és magyar hívek számára.

    Forrás: felvidek.ma (A teljes cikk elolvasásához KATTINTSON IDE!)

  • Újévköszöntő zarándoklat a Korponai-fennsíkon fekvő Medve-kúti kápolnához

    A 2024-es esztendő első napján, Istenanya ünnepén, zarándoklatot tartottak a Via Mariae polgári társulás égisze alatt, melyet a Palóc-föld és az Ipoly-mente zarándoklatait szervező Velebny Gábor a társulás elnökségének tagja, és Gyurász Pál plébános atya szervezett és vezetett. Az újévi zarándoklat már hagyománnyá vált a térségben.

    Forrás: felvidek.ma

    A teljes cikk elolvasásához KATTINTSON IDE.

  • Meglátjuk-e Őt?

    Meglátjuk-e Őt? - Kispál György csepeli plébános igehirdetése parlamenti képviselőknek

    Balog Zoltán (református püspök) minden év Adventjén, a Hold utcai református templomban, ökumenikus áhítatot szervez az országgyűlési képviselőknek. Harminc körül szoktak eljönni. Idén - váratlanul – engem kértek fel katolikus részről. Az első sorban ott ült az államelnök, a Országház elnöke, a miniszterelnök-helyettes, egyházi- és belügyek államtitkárai... A kezemben végig ott volt Eszterházy János vértanú képviselő életrajza.

  • Interjú Erdő Péter bíborossal a ma7 portálon

    Kevés dologban egyezünk meg a Felvidéken, de abban igen, hogy Esterházy János igazodási pont, és nem csak a felvidéki magyarságnak. Most már annak is van irodalma, hogy ő akár Közép-Európa szentje is lehetne, hiszen lengyeleket, cseheket, szlovákokat, magyarokat kötött össze. A lengyelek és a magyarok nem kérdéses, hol állnak, a cseheknél már megtört a jég, és úgy tűnik, hogy a szlovákoknál is van némi elmozdulás, de minden bizonnyal még nagyon hosszú az út Esterházy János elfogadásáig, boldoggá avatásáig. Hogyan látja ezt, Bíboros úr? Lehet ez a kapcsolódási pont szlovák és magyar között?

    Én bízom benne, hogy igen. Tanulmányoztam Esterházy János életét, és azokat az epizódokat is, amelyekre azok hivatkoznak, akik nemtetszéssel fogadják a boldoggá avatást.

    Nyilvánvaló, hogy annak idején is mindenki a saját kulturális öröksége, hovatartozása szerint próbálta megélni a hitét, az igazságérzetét, a tisztességét; mert az vitathatatlan, hogy Esterházy Jánost a tisztesség vezette akkor is, amikor nem magyarokról volt szó. Éppen ezért azt gondolom, hogy nincs olyan objektív akadály, ami végül is tartósan kizárhatná a boldoggá avatást.

    Károly király boldoggá avatása esetében is hasonló volt a helyzet, politikusoknál mindig fölmerülnek az összes lehetséges érzékenységek. 

    Csak az a gond, hogy a szlovák érvelés politikai

    ...