Isten hozta honlapunkon!

2017. szeptember 16. Alsódobok

Excellenciás Érsek atya, Excellenciás Püspök atya, Nagykövet Úr, állami és társadalmi szervezetek képviselői; külön szeretettel köszöntöm a család jelenlévő tagjait, Alíz asszonyt, annak a mártírnak a gyermekét, aki összehozott ma itt bennünket és Giovannit, az unokát, Esterházy János unokáját és mindenkit a családtagok közül és szerte a Kárpát-medencéből, legyenek akár magyarul, szlovákul, vagy lengyelül beszélők.

Kedves Testvéreim! A szlovák nemzet tegnap Védasszonyát, a Fájdalmas Atyát ünnepelte. Ferenc pápánk újra meg újra rácsodálkozik a Szűzanyára, akiről a végén már csak egyetlen szót mond a Szentírás: „ÁLLT”. Semmit nem cifráz. Csak ennyit mond a Szűzanyáról: „ÁLLT”. Ennyi elég sok minden más kitüntető értéke mellett, hogy emlékezzünk rá. Azt gondolom, így vagyunk Esterházy Jánossal is. Akik ismerjük életét, elmondhatjuk róla: „ÁLLT”. Ha csak ennyit és áment mondanék ma, az is elég volna. Egy emberre emlékezünk, aki ezen a tájékon született, aki annyira szerette ezt a tájat. Szíve vágya volt, hogy itt pihenhessen, mígnem sok-sok idő után végre egy gyönyörű lépés történt ez irányban.

Nemzetünk Szent László királyra emlékezik. Szent László királyunk szentéletű előfutára Esterházy Jánosnak. Származását tekintve több hasonlatosság tapasztalható közte és Esterházy János között. Ott is lengyel az édesanya, az édesapa pedig magyar. Lengyel földön született, itt halt meg Nyitránál, de a horvátok is magukénak érzik. Ahogy Szent László személye egyesít létében több nemzetet, úgy egyesít több nemzetet Esterházy János is. Lengyel édesanya és magyar édesapa gyermeke. Magyar tájon  nőtt föl, aztán hűséges maradt Szlovákiához, majd Csehországban halt meg. Létében nemzeteket egyesített, ezért is tisztelhetjük őt.

Ferenc pápa újra meg újra bíztat bennünket, hogy ne feledjünk emlékezni múltunkra. Azt mondja, hogy a múltra emlékezni nem azért kell, hogy nosztalgiázzunk, hogy régészkedjünk, hanem azért, hogy felfedezzük azokat az éltető szikrákat, amelyek ereinkben munkálkodnak, amelyek erőt adnak a küzdelemhez, s Esterházy Jánosnak is az ő rendkívüli küzdelmeihez. Örülök, hogy az emlékhely létrejöhet, és az emlékezés még intenzívebbé válhat.

Nekünk megvan a keresztünk

Testvéreim! Amiről beszélni szeretnék, azok Esterházy János erényei, melyek mindannyiunk mozgatói lehetnek, melyekből mindannyian tanulhatunk és erőt meríthetünk. Szép gondolatait sokszor megemlítik, magam is nagyon sokat fogok tőle idézni. Meglehet, hogy unalmas leszek emiatt, de azt gondolom, megéri figyelni a szavára.

„Nemrég léptünk a háború negyedik évébe” – írta annak idején. A jövő zálogát a politikus már csak a kereszténység emberi értékéből remélheti.  „A kereszt eszméjének megvalósulásában láthatjuk a jövőt. A kereszt változatlanul a legfölségesebb szimbólum. Nemzeti érzésünk megtisztulása, idegen és egyéb sallangoktól mentes útmutatás, egységre, előre tekintésre ösztönző. A keresztény felebaráti szeretet áldozatos tettek hosszú sorozatával, testvéri együttérzésben enyhíteni tudja a fájdalmat és a bánatot”. Ez a mauzóleum, amely felszentelésre kerül, a Szent Kereszt tiszteletére szenteltetik.

Nagyon keményen és tisztán fogalmaz újra meg újra, hogy nekünk nincsen más keresztre szükségünk. Megvan a keresztünk, Krisztus keresztje. Ez a föl- és oldalirányba mutató kereszt, amely összekapcsolja az Eget és a Földet, s a megváltás titkával összekapcsol mindannyiunkat. Azt gondolom, Esterházy János méltó emlékhelye az a mauzóleum, amit a keresztnek szentelünk. Ez a keresztnek szentelt mauzóleum mindig irányítsa figyelmünket arra, akit a kereszt ábrázol. Mint Benedek pápa megfogalmazta, ideológiák jönnek, mennek, de Krisztus marad. Ő ugyanaz tegnap és ma, mindörökké. Esterházy Jánosnak is ez volt a nagy meglátása, amikor már érett politikus lett. Nem kell futni idegen eszmékhez, azok sallangjaihoz, hanem őriznünk kell a kereszt titkát, és amire képesek vagyunk mi emberek: cselekedni.

A keresztről nagyon mély tanítást fogalmaz meg: „Egyedüli építeni képes erő, a szeretet, amit a kereszt hirdet. Mi pedig igenis építeni akarunk. Egy jobb és boldogabb jövőt. Ezt csak a szeretet alkotó erejének tekinthetjük. (...) Egyetértést és egységet, feltétlen fegyelmet a szlovákiai magyar családoktól minden vonalon”. Esterházy János hitt a keresztben, hitt a szeretetben. Minden édesanya és édesapa jól tudja, szeretet nincs áldozatvállalás nélkül.

Esterházy János kereste az egységet

A másik, amit idézni szeretnék ebben az ünnepi órában, az a felnőtt politikus tisztánlátása. Fölismerte, hogy amire igazán szükségünk van, az az egyre mélyülő hitben gyökerező vallásosság. Azt mondja, annak, hogy valaki becsületes legyen, előfeltétele, hogy higgyen Istenben és úgy éljen, ahogy azt a valláserkölcs előírja. „Vallásos nevelésben részesültem, és minél jobban haladok előre a korban, annál jobban látom, hogy valamit megalapozni, megtartani csak Isten segítségével lehet. Mostani helyzetünkben is ápolnunk kell mindazt, ami szorosabb testvéri kapcsolatot eredményez, és szorosabb kapcsolatot épít Istennel. A magunk erejében csak akkor bízhatunk, ha töretlenül megmaradunk az ezeréves keresztény vonalon. Ragaszkodnunk kell az ezeréves keresztény vonalhoz”.

Budapesten ma Mindszenty bíborosra emlékeztünk. Ő azt mondja, hogy hagyományaink támaszt adnak a jövő irányába. De kinek-kinek személyesen kell a hitben megújulnia, elmélyülnie. Fel kell használnunk hagyományainkhoz a támaszt, de személyes döntés nélkül nem megyünk előre. Esterházy János ebben is nagy volt. Felismerte a hagyományok fontosságát, de ugyanakkor a személyes hit mélységét, újító, összetartó, kapcsolatot teremtő erejét is. Esterházy János kereste az egységet. Kassa 1938-as visszacsatolásánál, azt kérte a Kassa környéki magyarságtól, hogy nagyon vigyázzunk a szlovák nép hagyományaira, tiszteljük azokat, álljunk mellettük. Amikor hazajön a szlovák részre, az önálló Szlovákiába, nem fogadja el a kényelmesebb megoldást, testvéri kézfogásról beszélt. Azt mondja: „Könnyű lett volna most nekem a kényelmesebbet, a kevésbé felelősségteljeset, a könnyebb hivatást választanom. Egy pillanatra sem foglalkoztam ezzel. Mert elválaszthatatlanul összenőttem  ezzel a talajjal, amelyet elődeim, őseim vérükkel, verejtékükkel tettek termékennyé.”

Nem szolgált rá az őt ért rágalmakra

Ezen a földön állunk, melyet Esterházy János nem volt hajlandó elhagyni, mert ősei vére, verejtéke tette termékennyé ezt a földet. „Amint én cselekszem, ahogy én gondolkodom, azt várom a velem együtt visszamaradt testvéreimtől, maradjon mindenki ott, ahová a sors állította. Az Úristen áldását kérem minden, bárhol élő magyar testvéremnek”.  Nagyon elmélyült, igazán hős és szent vérünket ünnepeljük ma.

Mindig megemlegetik, ha Esterházy János szóba kerül, biztos ma is meg fog történni. Arra a bizonyos parlamenti felszólalásra gondolok, a politikusok bizonyára pontosan tudják, hogy mit jelent egyedül ellenzékinek lenni, úgy, hogy senkit nem gyűlölök, de az igazság mellett kiállok. Pápánk mondja mindig, hogy az igazságot ki kell mondani az események kapcsán, de a személyre mindig irgalommal kell tekinteni. Ezt tette ő is. Nem is a parlamenti felszólalásának az indoklását szeretném felolvasni, hanem egy zsidó asszonynak a vallomását. Azt mondja ez az asszony, „az országhatáron átkerültek közül sokan Esterházy Jánosnak köszönhetik menekülésüket”.

Ez az asszony így emlékezik Esterházyra: „A férjem egy napon találkozott az utcán Esterházy Jánossal, akit nem is akart köszönteni, mert akkor már nem lehetett nyilvánosság előtt zsidókkal mutatkozni. Esterházy János átjött a hosszú utca másik oldalára, és megkérdezte a férjemet: Miben segíthetek?” Nem sokkal később egy magyar útlevelet adott a férjének a meneküléshez.  Esterházy János nem szolgált rá az őt ért rágalmakra.

Megszentelt földbe temethetjük el

Mi, akik akkor Szlovákiában élünk, ismerjük a valóságot. Esterházy megérdemli az igazak fáját Izraelben. Nem tudok még egy személyt megnevezni, aki annyit tett volna a zsidókért, mint ő.  Aztán jött a keserű időszak, tizenkét évi kemény próbatétel a Gulágon, majd a csehszlovák börtönökben. Politikustársa, Csáky Mihály, akivel együtt voltak a Gulágon, ezt írja: „Ahogyan süllyedtek a többiek, ő úgy nőtt nagyra, egyre nagyobbá közöttünk, a közéleti férfiból a szó legnemesebb értelmében emberré.” Ugyanolyan sanyarú sorban volt, mint a többiek, mégis talált rá módot, hogy segítsen rajtuk. Megosztotta elégtelen ebédjét, tanácsokkal látta el őket, példát mutatott. Többet tett. Mély keresztény hitét, határtalan bizalmát az igazság győzelmében fogolytársai vigasztalására és felemelésére használta. Levetette az emberi gyarlóságokat és csak a magasabb, szentebb célok érdekében élt.

A nyitrai rektor, aki szintén fogolytársa volt az egyik börtönben, így emlékszik vissza rá: „Magatartása példa volt mindannyiunk számára. Ő belsőleg volt szabad ember. Felül tudott emelkedni mindazon, ami körülvette, és ezt hitének, mély istenhitének köszönhette. Ebben példa volt számunkra. Szabadabb volt azoknál, akik a bilincset a kezünkre rakták. Értelmet adott szenvedésének a hite és az, hogy saját szenvedését Krisztus szenvedésével tudta összekapcsolni” – írta Bošňák rektor úr.

Már csak egyetlen gondolat. Testvérek, Mariska, aki annyi szeretettel gondozta, ezít írja: „Elszorult a szíve, ha arra gondolt, hogy megszenteletlen földbe temetik majd el, és ez mégis megtörtént vele.”

Testvéreim! Elég sok évtized múlva ne ezen keseregjünk, hiszen mégis megtörténhet, hogy megszentelt földbe temethetjük el, a krakkói érsek úr, Rábek püspök úr és önmagam személyében. Azt az identitást szeretnénk megjeleníteni, ami az övé volt, így hármasban együtt. Bízom benne, hogy ez a gesztus megtermi gyümölcsét, ezt a szentelt földet, ahová most elhelyezzük az ő földi maradványait, tisztelni fogjuk, erőt merítünk itt és imádságra lesz lehetőségünk.

Köszönöm mindazoknak, akik lehetővé tették ezt a mai szép megemlékezést, létrehozták ezt a gyönyörű emlékkertet, , s azoknak akik annyit fáradoztak, hogy az ünnep tényleg békességet közvetítsen ebben az országban. Ámen.