Esterházy János: A szlovákiai magyar család élete a második sorsforduló óta (részlet)
Mikor ezeket a sorokat papirosra vetem és kitekintek az ablakomon, még jeges hótakaró boritja a tájat. Szokatlanul zord és kegyetlen volt az idei tél. Megszenvedte minden élőlény, de megszenvedte a természet is. De már – ha félve is – jelentkezik itt-ott a tavaszi napsugár, amely végül diadalmasan fog előtörni, lemállasztja a hó halotti leplét a még szunnyadó, de életet igenlő természetről, hogy a tavasz elzenghesse a legharmóniásabb hozsannát!
Ilyen hozsannában találkoztak három emberöltő előtt március idusán a magyar ifjúság legkiválóbbjai. Amit akartak, azt a nemzet örök ifjú lelke akarta. Törekvésükben a leginkább megkapó az volt, hogy az ország minden fiának kivétel nélkül meg akarták adni mindazt, ami szabad országban megszüntet minden különbséget ember és ember, polgár és polgár között. Aki lemondott bármiről, ezt önként tette, mert megértette a kor szavát. Nem irányult ez a mozgalom senki ellen, nem akart senkit másnak hátrányára vagy kárára felemelni vagy előnyhöz juttatni. A legeszményibb szeretet ragyogott a márciusi ifjúság lelkén át a tavaszi napsugárral együtt a szabadságszerető magyarokra és velük sorsközösségben élő nemzetek fiaira.
Nem tudtam elkerülni ezt a visszaemlékezést. Magyar énemnek legmaradandóbb élménye és magyar szívemnek legbensőbb ünnepe mindenkor a március 15.-e volt és lesz.
Az idén nem lehet zavartalan ez az ünnepi érzésem. Ha Isten kegyelme meg is óvott bennünket a háború borzalmaitól, mint érző embereket nem hagyhat közömbösen az a féléve dúló küzdelem, mely máris annyi áldozatot követelt és amelynek jövőbeli méretei ma még beláthatatlanok. Nem lehet zavartalan ünnepi érzésem azért sem, mert a szlovákiai magyar családnak sorsa nem alakult még úgy ki, ahogyan azt mindnyájan szeretnők.
Új európai rend kialakulásáról hallunk, már most is, amikor még javában tombolnak a háború fúriái. A béke fehér galambja ma még talán csak mint utópia lebeg az optimisták szeme előtt...
Korfordulóban élünk, az új rend körvonalai még nagyon homályosak. Mi lép majd az elkorhadt régi eszmeáramlatok és az azokra alapított politikai, társadalmi, gazdasági berendezések helyébe, ez ma még a találgatások birodalmába tartozik.
Mi, magyarok, akik istenfélelemben nevelkedtünk és hívő lélekkel bízunk az Egek Urának segítségében, nem feledjük el, hogy a világbékét lezáró békeszerződések vaskos füzeteiben sok ezer szó között egyszer sem fordul elő az Úristen megnevezése. Ezért nem is volt áldás azoknak egy betűjén sem! Mi hinni akarunk és tudunk az ember magasabbrendűségében, amely magasabbrendűség csak az isteni igazságok felé irányíthat minden emberi törekvést. És mert ez a hitünk megdönthetetlen, azért mostani megpróbáltatásunk idejében is bízó lélekkel tekintünk jövőnk – a jobb magyar jövő elé!